Nemzetközi konferencia

Az MTA-ELTE Peptidkémiai Kutatócsoport és a TTK Szerves Kémiai Tanszék a tumor őssejtek célzott elpusztításának témakörében rendezett sikeres tanácskozást 2014. március 27-28. között. Az Európai Unió COST-programjának keretében megvalósult konferencián, amely egyben az "Eötvös Tudományos Konferencia" sorozat része volt, 23 előadás hangzott el és 46 poszter került bemutatásra. A konferencián 28 országból 119 kutató vett részt.


A tanácskozás keretében az új vegyületek szintéziséről, a szerkezeti és funkcionális tulajdonságaik jellemzésével kapcsolatban elért eredményeket mutatták be. Az EU COST (Chemical Approaches to Targeting Drug Resistance in Cancer Stem Cells, Chemistry and Molecular Sciences and Technologies Action CM1106) program harmadik (Portó és Varsó után) Budapesten megrendezett konferencián 28 országból 119 kutató vett részt. A 35 magyar résztvevő között voltak a téma iránt érdeklődő ELTE-kollégák és PhD hallgatók.

A konferencián 23 előadás hangzott el és 46 poszter került bemutatásra, a prezentációk negyedét hazai kutatók jegyezték. A hagyományoknak megfelelően öt “Best poster award” díjat is adományoztak. Egy egyik nyertes Bánóczi Zoltán tudományos munkatárs (MTA-ELTE Peptidkémiai Kutatócsoport). Az előadások és poszterek kivonatait, valamint a tudományos programot ISBN kötetben jelentették meg (szerkesztők: Uray Katalin, Szabó Ildikó, Kóczán György). link

A konferenciát Mező Gábor tudományos tanácsadó és Bősze Szilvia tudományos főmunkatárs társelnökök irányításával 6 tagú szervezőbizottság és Ioana Stupariu titkár, valamint egy 8 PhD hallgatóból álló titkárság szervezték. A tudományos programot összeállító nemzetközi bizottságot Hudecz Ferenc koordinálta.

A konferencia sikeres megvalósítását jelentős mértékben segítették a támogatók: Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), Magyar Tudományos Akadémia (MTA), Pázmány – Eötvös Alapítvány, Béres Pharmaceuticals Ltd. (Budapest), Gen-Lab Ltd. (Budapest), Molar Chemicals Ltd. (Halásztelek), Unicam Ltd. (Budapest), VWR International (Debrecen).

A konferencia programját, a kivonatokat, valamint a két nap alatt készült számos fényképet tartalmazó galériát a honlapon lehet megtekinteni: www.stemchem.org

A COST Action honlapja: COST Action link


top